2024. december 5. csütörtök, Vilma

Látogatóink száma: 2404262 (1)

 

Freiwillige Feuerwehr Marktleugast Vajdaszentiványi Tűzoltóság Freiwillige Feuerwehr Tettau

Tűzeset Gyálon

2023.03.28. Kedden délután 16 óra előtt nemsokkal kaptuk a felkérést a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányításától, miszerint egy V-ös kiemelt, tehát a legmagasabb fokozatú tűzesethez kérnek segítséget Gyálra.

Gyors egyeztetéseket követően 4 főt sikerült úgy kiszervezni az itthoni ügyeletvállalásból, hogy 15 óra 55 perckor 1-es fecskendőnkkel, 4000 liter oltóvízzel, pluszban felmálházott telepíthető vízágyúval útnak indultak önkénteseink Gyálra. Itthon pedig 2-es fecskendőnket „megtöltve” készenálltunk a helyi, illetve környékbeli káresetek felszámolására. A helyszínre érkezést követően feladatként egy sugár folyamatos üzemeltetését kaptuk, valamint tűzoltóautónkkal vízszállítási feladatokat láttunk el. A több ezer négyzetméteren lángoló bálázott papír- és műanyaghulladék, valamint raktár és üzemcsarnokok oltását a helyszínen lévő egységek megfeszített munkával végezték folyamatosan. A helyszínen fővárosi, monori, szentendrei és érdi hivatásos, bicskei önkormányzati és gyáli, üllői, rózsadombi, délegyházi, ecseri, gyömrői, fóti, zuglói, szentendrei, szigetmonostori, bicskei, szigetújfalui önkéntes tűzoltók, valamint a budapesti Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület és a Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentő Egyesület önkéntesei dolgoztak a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítása mellett. Önkénteseink A kapott feladatokat 0 óra 30 percig látták el a helyszínen, ez idő alatt légzésvédelem mellett folyamatos sugárüzemeltetést végeztünk és tűzoltóautónk 12-szer adott át oltóvizet, összesen 48000 litert. Gépjárművünk 125 kilométert futott, összesen 8 és fél órát voltak távol Kollégáink Pilisszentivánról, ennyi ideig tudtuk segíteni a munkálatokat. Ez idő alatt ügyeletünk biztosított volt Pilisszentivánon, de nem kerültek riasztásra ügyeletben lévő önkénteseink. Köszönjük mindenki munkáját, akik a segítségnyújtásra jelentkeztek és mentek, valamint azokét is, akik itthoni ügyeletvállalással segítették önkéntes vállalásunk folyamatosságának fenntartását.

A munkálatok Gyálon azóta is folyamatosak, személyi sérülésről nem érkezett információ.

Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület

Nyomtatás E-mail

Visit betroll.co.uk the best bookies

Felhőkép

Felhőkép

UV térkép

UV térkép

Széltérkép

Széltérkép

Hőtérkép

Hőtérkép