Tűzoltásvezetők lettek
2022.11.05. 8 Kollégánk, szeptember 30-án kezdte meg tanulmányait annak érdekében, hogy tűzoltásvezetői vizsgát téve kárhelyparancsnok lehessen önállóan beavatkozó tűzoltó beavatkozásaink alkalmával.
Nagy hangsúlyt fektetünk a képzésekre, a tanulásra, mert úgy látjuk a tudás gyarapítása alapja annak, hogy minél többen, jobban belelássunk abba a felelősségteljes önkéntes munkába, amit vállaltunk, amit szabadidőnkben csinálunk. Egyesületünk az országban igen előkelő helyet foglal el az iskolázottság és a felszereltség terén az önkéntes tűzoltó egyesületek között. Jelenleg korlátokat már csak a megfelelő mennyiségű és minőségű elhelyezési körülmények, vagyis azok hiánya okoznak, ez sajnos még csak nyomokban sem követte egyesületünk sokrétű fejlődését. A mostani vizsgához rutinos, már sokat megélt tagjaink jelentkezését vártuk, hiszen előfeltétele volt a tanfolyami jelentkezésnek, hogy legalább 5 éve meg kellett szereznie Kollégáinknak a tűzoltó alaptanfolyami végzettségüket. Több Kollégánk jelezte, szívesen részt venne az újabb képzésen, melynek teljesítése után rajparancsnoki végzettséggel, újabb szakmai szintre léphetnek. Egyesületünk 3 aktív tagja rendelkezik Önkéntes és Létesítményi tűzoltó parancsnoki végzettséggel, közülük ketten sofőrök is, így mindig nehéz volt megszervezni, hogy a minimum riasztható létszám a beosztásoknak megfelelően jöjjön ki. Most 8 fő tett sikeres vizsgát, így Ők rajparancsnoki beosztásban is bevethetőek lesznek egyesületünk kötelékében. A tanfolyamot a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartotta, elméleti napokon a VIII. kerületi központi épületben tanultak Kollégáink, gyakorlataikat pedig 24 órás szolgálatokban a III. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon végezték önkénteseink. Az írásbeli és gyakorlati vizsgára a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon került sor. Gratulálunk tagjainknak a sikeres vizsgához, köszönjük Nekik és Családjuknak az erre szánt időt és energiát. Köszönjük szépen a felkészítőknek, a III. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „A”, „B” és „C” csoportjainak a sok-sok szakmai tudást és beszélgetést, mindegyik építő jellegű, hasznos volt. Bízunk benne, hogy a jövőben előre viszi majd együttműködésünket a káresetek alkalmával. Gratulálunk Feigel Gábornak, Husztics Nórának, Kocsis Ervinnek, Skripek Mártonnak, ifj. Szulimán Istvánnak, Tóth Bencének, Vereczkei Ákosnak és Wippelhauser Bernátnak a Tűzoltásvezető II, rajparancsnoki vizsga sikeres teljesítéséhez, az ezzel járó felelősségteljes beosztás megszerzéséhez! További egyesületi munkátokhoz is kívánunk sok sikert, igazi csapatmunkát és folyamatos fejlődést!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
1
2
3
4
5
6